2013. június 5., szerda

Indiai spenót

Nagyon sok spenótot eszem. Szombatonként a piacos bevásárlólistám első helyén szerepel. Ez a pár maroknyi zsenge levél már a kertünk termése, és ez azért is öröm, mert megvalósulni látszik az is, hogy a zöldségeim a leszedésüktől számított fél órán belül a konyhában végezzék. Nekem ez is hozzátartozik a saját kert feelinghez, hogy kirobbanó energiájukkal a legmagasabb íztartalommal kerüljenek tányérra.


Mostanában a városban is kényeztetem magam, és egy héten egyszer betérek a Café Guru Vegetárius Étterembe.  Istenien főznek. Múltkor felcsillant a szemem, mikor a menük között azt láttam kiírva : indiai spenót... blabla körettel. Megkóstoltam és minden várakozást felülmúlt. Persze ehhez az is kell, hogy bolonduljak az indiai ízekért. Beszédbe elegyedtem a kiszolgáló személyzettel és nagy vonalakban felvilágosítást kaptam a fűszerek sokaságáról, amivel ez a nem mindennapi spenót készült.  A színe is bizarr volt,  inkább hasonlított sóska mártásra, a benne lévő kurkuma vitte ebbe az irányba a színhatást.



Amikor tegnap a kertben leszedtem az első adag spenótot, nem is volt kérdés,  megpróbálom összehozni a közelmúltban tapasztalt új ízélményt. Volt itthon hozzá chili paprikám és már vettem a piacon új fokhagymát is. Ezeken kívül került bele római kömény, koriander, kurkuma, pici só és bors. Mennyei! Ha túl erősre sikerülne a fűszerezés, akkor érdemes egy kis tejjel ( nálam rizstej )  felhigítani a mártást - jobban illik rá ez a kifejezés, mint a főzelék. Újburgonyával, padlizsános raguval és maréknyi friss spenótlevéllel tálalhatjátok, ha kedvet kaptatok hozzá. 



4 megjegyzés:

  1. Hú ez is nagyon izgalmas, ki szeretném próbálni egyenlőre csak magamnak. Itt én is szerelembe estem ezekkel a fűszerekkel, bár az nagyon jó hogy már nem olyan helyen lakunk ahol még a száradó ruháknak is curry szaga van.Átjár mindent. A spenótot fel kell aprítani, vagy csak egyben fonnyasztod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Több, mint izgalmas;-)
      Ugyanúgy készíted, mint a hagyományos spenótot, először a megmosott leveleket megfonnyasztod, majd leszűröd és késsel felaprítod... ezt dobtam rá az olvasztott kókuszzsírra ( olaj vagy vaj... ki min főz ) + a fokhagymát, apróra vágott chilit és aztán már jöhetnek a fűszerek. Összesen 10 perc és kész!

      Törlés
    2. ...de össze is lehet turmixolni, csak akkor eltűntek volna belőle a piros chili pöttyök:-)))...

      Törlés
  2. Köszi,kipróbálom mindenképp!!

    VálaszTörlés