2014. május 31., szombat

Eper a salátában?

Igen. Nekem feldobták a labdát. Elkaptam. Szerintem így lehet a legtöbbet tanulni, ha bevállaljuk azt is, amihez nem konyítunk és ezzel rálépünk a megismerés útjára, az első tapasztalatokat is kipipálhatjuk. Innen már sokkal egyszerűbb a továbblépés, mondhatni egyik ötlet hozza a másikat, csak azaz első ellenállás, ha tudnátok emberek az mekkora gát mindenben. Szerencsés vagyok, mert szinte mindent bevállalok. Ettől néha a szétszakítás határán lebegek, de aztán utólag sosem bánkódok a döntéseim miatt...és közben folyamatosan tanulok!
A labdán pedig ez a felirat szerepelt: salty strawberry! Na ja, hisz még angolul sem tudok... sós eper! Japánul is írhatták volna... így sem volt vele (még) dolgom. De nem utasítottam vissza. És milyen jól tettem. Egy egész hétvégén a családomat ezzel gyötörtem. Ők kevésbé rugalmasak, mint én. Az első reakciók között voltak egészen erős megfogalmazások: - "Meg akarsz bennünket mérgezni???" 
De minden jó, ha a vége jó! A gyömbéres-chilis eper csatnival levettem őket a lábukról, csak húst követeltek legközelebbre mellé! Mindent megoldunk. 



Epres saláta korianderes öntettel:
- 30 dkg eper
- 1 fej Lollo Rosso fodros saláta
- 1 fej lilahagyma vagy 2-3 szál újhagyma
- 1 érett avokádó
- 1 szem közepesen csípős zöldpaprika
Korianderes öntet:
- 1 csokor friss koriander
- 1 lime leve
- 1 dl olívaolaj
- só, méz ízlés szerint
Tálaláshoz pirított szezámmag és sütőben megpirított kukorica polenta kockák. 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A saláta alkotórészeit megtisztítjuk és feldaraboljuk. Az epreket méretüktől függően negyedekbe vagy nyolcadokba vágjuk, a hagymát karikákra, az avokádót apró darabokra, a salátát pedig kisebb darabokra tépkedve. Mindent egy nagy salátás tálba halmozunk. A koriandert nagyon apróra vágjuk és én rászoktam, hogy a dresszingeket egy csavaros tetejű üvegbe rázom össze. Így az üvegbe tesszük az összes hozzávalót és alaposan összerázzuk. Ha nem fogy el, hűtőben tárolható. Tálaláskor meglocsoljuk az öntettel és pirított szezámmaggal hintjük meg. 
A kukorica polenta kockákkal tartalmasabbá tehetjük a salátát . Ehhez a kukorica  darát megfőzzük enyhén sós vízben ( én chilit és egy kis fokhagymát is teszek a főzővízbe ) , majd mikor kész, még forrón belekeverünk némi reszelt sajtot - jófélét. Vegán variációban ez elhagyható. Egy szögletes edényt kibélelünk folpackkal és abba simítjuk 1.5 cm vastagon a masszát. Megvárjuk míg kihűl, majd kockákra vágva sütőbe grillfokozaton a külsejét ropogósra pirítjuk. Főzelékekhez és salátákhoz  kitűnő és tápláló feltét.




2014. május 28., szerda

Kakukkfű kedves

"Nem szeretem, Jogom van hozzá."- ezt annyi helyről hallottam már, amikor új alternatív receptekről, életmódváltásról beszélgetünk barátokkal, ismerős vagy ismeretlen emberekkel. Ízekre boncolhatnánk ezt a kijelentést, több rétege van: a bezárkózás, önigazolás mindenképpen. Hogy sikerüljön megértenem azokat az embereket, akiknek száját elhagyja e mondat vagy valamely rokon formája, magamat kellett megvizsgálnom és kérdéseket feltenni, hogy van e olyan étel ( elsősorban gyümölcs, zöldség, fűszerek ) aminek a szagától, ízétől viszolygás fog el és a nagy elfogadó képességem ellenére is megjelenik a "nemszeretem" mumusa. Szerencsés vagyok, mert nem sok ilyen dolog van a tarsolyomban. Egy azonban rögtön beugrik: a kakukkfű. Kérdéseket tettem fel magamnak, hogy mikor és hol találkoztam ezzel a fűszerrel a múltban, mert azt gondolom, sokszor a "nemszeretem"-ek árnyékában egy korábbi rossz élmény lapul.



Valóban, gurmankodásom megkezdése előtt elég sok gyári fűszerkeveréket használtam, most nem nevezném meg a márkát, volt közte egy, ami nem csak nyomokban tartalmazott kakukkfűvet, csirkére kellett szórni és megsütni,  az illatoktól ( szagok voltak ezek!!! ) a világból kikergetve érzés kerített hatalmába. Azt hiszem itt romlott el minden. Most a fejembe vettem, szeretném megjavítani kapcsolatunkat, mert mindig is a tiszta lap híve voltam. Kakukkfüves receptek után kutatok. A kertbe ha kimegyek, tépek a bokorról egy csöpp kis ágat, morzsolgatom, illatolom, szoktatom magam hozzá. Tolakodó, még mindig erőteljes, de már kétesek az érzéseim. Tudom, hogy egyszer a kedvencem lesz, mert én is így akarom és "jogom van hozzá". 
Ti hogy álltok a "nemszeretem" érzéseitekkel konyha fronton? Gondoltatok a megszelídítésükre? Hogyan becézitek őket? 


Sárgarépa főzelék ehető tányérban, kakukkfüves-diós zabpehelygombóccal ( 2 főre ):
- egy köteg új sárgarépa ( 5 termetes példány )
- egy köteg zsenge vegyes zöldség és zöldje
- 1 ek. kókuszzsír vagy oliva olaj
- 2 fej főzőhagyma
- 1 csésze áztatott és szárított dió durvára vágva
- 1 csésze zabpehely
- 1 ek. kukoricakeményítő
- 1 mk. friss kakukkfű
-  fél citrom leve
- só, citrombors ízlés szerint... esetleg pici méz a legvégén, akinek nem elég édes a répa
------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

A sárgarépákat megtisztítjuk és felkarikázzuk. A zsiradékot feltesszük egy lábosba a tűzhelyre, majd mikor felhevült rádobjuk az apróra felszelt főzőhagymát. Utána mehet rá a felkarikázott répa. Enyhén megsózzuk és felengedjük alaplével ( ha nem áll rendelkezésre, akkor víz+vegamixszel szoktam pótolni ). Puhára főzzük a répát, pici citromborssal ízesíthetjük, valamint fél citrom kifacsart levével. A keményítőt csomómentesre keverjük  kevés vízzel, a főzelékünket besűrítjük és az apróra felvágott petrezselymet hozzáadjuk. Amennyiben édesebbre szeretnénk a főzeléket, kihűlve keverhetünk bele egy kis kanál mézet. ( Fontos, hogy a mézet sose forraljuk! )

 Ezzel párhuzamosan egy másik kisebb lábosban 10 perc alatt megfőzzük sós, kakukkfüves vízben a zabpelyhet. Hagyjuk egy kicsit duzzadni és hűlni, majd hozzákeverjük a durvára vágott dió felét. Vizes kézzel kis gombócokat formázunk belőle és a maradék dióba meghempergetjük.
Írjatok, ha nektek is sikerült egy "nemszeretemmel" leszámolnotok, tanulságos lehet! Jó étvágyat!

2014. május 22., csütörtök

Semmi sem az, aminek látszik

"Megesik, hogy nincs nálad éppen
a kulcs ami nyitná a zárat a gépen
ami zuhan, mint a fejsze, a nyele nélkül
mindegy, milyen hős az ember, beleszédül
Vagy itt van ez a nap, mit lapra rak
aki keveri a kártyát, az nem te vagy
mert lehet, hogy most gyenge, de holnap jobb lesz
ne nézz a tegnapodra

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
a felhő is eltűnik majd... "

... az új krumpli meg céklának tünteti fel magát. Mert minden változik, a változás maga az élet, legalábbis sokunk élete ;-)
A sűrű napok meg csak telnek, anyagot végképp nincs időm festeni, akkor legalább az újburgonyát fessük már be na, hogy semmi ne legyen az, ami... bolond ez a nő halljátok csak, aki bennem lakik, de jó vele együtt élni ;-)




Zsenge karalábé-borsó főzelék, céklának látszó újburgonyával ( 2 főre ):

főzelékhez:
- 1 ek. kókuszzsír
- 20 dkg kifejtett zsenge borsó
- 1 egész karalábé
- 1-2 szem újburgonya
- 1 póréhagyma vagy főzőhagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 4-5 lestyán levél
- egy csésze napraforgó beáztatva
- 2 ek. kukoricakeményítő
- só, bors, natúr vegamix, őrölt rozmaring

céklás burgonyához:
- 1 ek. olívaolaj
- 1 kisebb cékla leve
- 1/2 kg újburgonya
- 1 kisebb fej hagyma
- kis darab friss gyömbér
- 1 gerezd fokhagyma
- só, őrölt koriander
- tálaláshoz friss koriander zöld és pirított szezámmag

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Először a főzeléket tesszük fel a tűzhelyre. A lábosunkba víz és a zsiradék elegyén megfonnyasztjuk a hagymát és belenyomjuk a fokhagymát. Sózzuk és meghintjük a vegamixszel. A hasábokra vágott karalábét, a kockákra vágott újburgonyát és a kifejtett borsó szemeket beletesszük a lábosba és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Apróra vágjuk a lestyán leveleket és az is a lábosba dobjuk, a rozmaring se maradjon ki!  Nem kell hozzá sok idő, hogy a benne lévők megpuhuljanak. Amikor kész, egy tölcsére turmixba kiveszünk a főzelékből egy merőkanálnyit, hozzáadjuk a kukoricakeményítőt és az előre beáztatott napraforgó magot és krémesre turmixoljuk. Visszaöntjük  a lábosba és összemelegítjük az egészet. 

A többi újburgonyát is apró kockákra vágjuk. A cékla levét pedig gyümölcscentrifugán kipréseljük. Teflonos serpenyőbe egy evőkanál olivaolajon megpirítjuk a hagymát, fokhagymát, a friss gyömbért is ráreszeljük. Rádobjuk a burgonya kockákat és egy kicsi cékla levet is öntünk alá., őrölt korianderrel fűszerezzük.  Alaposan átkeverjük, amikor is a cékla megszínezi a burgonyánkat. Közepes hőfokon pirítjuk a krumplit és ahogy a cékla lé párolog, folyamatosan pótoljuk alatta. ( A maradékot megihatjuk a végén ). Intenzív ízvilágú tüzes temperamentumú serpenyős burgonya lesz a végeredmény. 

A két ételt ne keverjük össze, inkább egymás mellett tálaljuk a tányéron, friss koriander zölddel valamint pirított szezámmaggal hintsük meg. Nem csak szép, de finom is. Főzés közben kötény kötelező... és lehetőleg ne fehér nadrágban, az öletekből eszegetve fogyasszátok el az udvaron... egy ilyen bolond elég a világba!



2014. május 21., szerda

Epres limonádé



Vaníliás - gyömbéres eperlimonádé:
- 1 bögre eper
- 4-5 bodzavirág tányér
- 2 cm -es friss gyömbér lereszelve
- 4 bögre víz
- 1 citrom ( kezeletlen) felkarikázva
- 1/2 kk. vanília por
-  marék frissen szedett  és megmosott mentalevél
- 1/2 bögre nádcukor vagy méz ( ha valaki édesebbre szeretné, akkor mehet több is )

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az epret megmossuk és félbevagdossuk, a bodzavirágot lecsipkedjük a szárakról, a menta leveleket felcsíkozzuk,  a citromot is felkarikázzuk. Minden hozzávalót a fűszerekkel együtt egy lábosba teszünk és felöntjük  vízzel. Kb. 15-20 percig forraljuk, majd leszűrjük. A forró piros levet zárható üvegbe töltjük, és mikor langyosra hűlt, a hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor friss eper és lime darabokkal és sok-sok jéggel tálaljuk. 
Zárójelben jegyzem meg, hogy az akácmézes változata is nagyon finom az italnak, de akkor a szűrt és már kissé kihűlt állapotában keverjük hozzá a fél bögrényi mézet a limonádénkhoz. Természetesen ebben az esetben a forraláskor cukrot ne tegyünk bele!



Olvasd el ezt a cikket bővített kiadásban a 100fokon!

2014. május 20., kedd


Kezdd a napot bodzavirág-eper turmixszal!

recipe:
- egy marék friss eper
- 2-3 bodzavirág tányér apró virágai
- 1 ek. házi kesudiókrém
- méz vagy más édesítőszer ízlés szerint
- 1 csipet vanília
- fél bögre víz a turmixoláshoz

Diszítésnek bodzavirág, lime szeletkék és citromfű levelek a kertből.

2014. május 13., kedd

VKF! 63. epizód összefoglaló!

Íme itt a zöldség forduló, ahová mindenki bedobta a legtutibb salátáját, köszönet érte! Színes a paletta, bárki talál benne ízlésének megfelelőt. Feszes időbeosztásom közepette kapott el a VKF!63. gasztro játék, nem szaporítanám a szót, vár a konyha. Ti pedig salátázzatok kedvetekre, itt a szezon, mindenből van friss, roppanós alapanyag, irány a piac...

...és már dobom is tovább a labdát Niának... figyi itt a labda! A VKF! játék 64. fordulóját tőle reméljétek, tudom, hogy jó lesz! Ismerem! ;-)

Saláta, mint fő fogás recept összefoglaló:


Vörös kaktusz-tól érkezett ez a tápláló fincsi saláta, koktélparadicsom, cukkini, kápia paprika és kuszkusz felhasználásával. Apropó ma ez lesz az ebédem, mert van tegnapról egy marék főtt kuszkuszom ;-)


Tűpárna és habverő az a'la natur saláták híve. És valóban, mikor, ha ne most kóstolnánk meg a zöldségek nyers ízét.


Tarka bárka megerősítette bennem az érzést, hogy a saláták évében járunk, 
ideje volna felállítani egy gasztro asztrológiát! ;-)


A csábító fotók mögött elképesztő gazdag a beltartalom :Tonhalas zöldséges árpagyöngy saláta
Ezt ne hagyjátok ki!


Három recept is érkezett Gabriellatól, és be kell valljam, hogy vega létem ellenére is inspirálóak :-)


Sütök főzök blogról egy meleg ráksaláta izzítja az ízlelőbimbókat.


Süni süti Nizzai salátájáról azt írja, neki és Pé-nek is jól esett a húsvéti trakta után. Egészségetekre!


Sünis kanál - Rozmaringos zöldségsaláta túrógolyóval készült. Elég volt megtalálnom a receptet a lakás/konyha felújítási napló egyik zugában ;-) Remélem hamarosan az új konyhát is láthatjuk!


Orchidea a konyhában - Nagyon tavaszi saláta  nagyon,de nagyon levett a lábamról üde piros-fehér-zöld színeivel. Spárga, eper, kecskesajt...némi borsóhajtással. Gourmandoknak való fogás a javából!


 Bioporta blog írója Nia, személyes jó barátnőm...a kertészkedést leginkább tőle tanulom :-) Egy fincsi salátamix, jajjj de nem találom a blogján a recipét... vagy mégis?


Muskátlibüfé eper-spenót-mozzarella, szezonban kihagyhatatlan.


Koskacukor salijában  rukola a sült édesburgonya mennyei ízével, ha valaki még nem próbálta?


... konyhán innen - kerten túl ... spenótsaláta meglehetősen gazdagon, nagy kedvenc!


Kisildi-nél izgalmas dologgal találkozhattok, kókuszforgács került a salijába...vannak még dolgok, amiket nem próbáltam, na!


Arany Tepsi -jében roston csirke sült vitaminsaláta ágyon. 


Konyhavirtuóz az édeskömény felhasználásához ad egy jó kis tippet.


from Juci  most epres salátát "sütött" ki nekünk. Üzenem, hogy igeeen, imádom az epret, de leginkább torta formájában ;-)


Fűszermánia salijának dresszingjénél pedig egy (számomra ) új fűszerrel ( sumak ) ismerkedtem meg.


Rizsázzunk zöld spárgából, zöldborsóból, zöld citrommal alkotott egy zöld csodát...mi másba szervírozva, mint egy zöld mázas tálban,  Zöld Múzsa lábai elé téve! ;-) A kapor már csak ráadás!


Salátagyár már a nyár ízeit hozta el nekünk grillezett cukkini formájában.


Rozmaring & ibolya  valahol az olvasta, hogy "a saláta készítés annak való, aki nem tud főzni". Még jó, hogy én ilyenről soha nem hallottam, mert akkor lehet önértékelési gondjaim lennének ;-) Íme, a sült retek rozmaringgal, biztos, ami biztos, ropogós legyen!


2014. május 6., kedd

Saláta volt ebédre

Végéhez közeledik a VKF! 63. epizód, ahol lehetőséget adtunk a zöldségeknek szerepjátékra.
Ahány ház, annyi szokás... de el kell mondjam nektek, nálam nagyjából minden ebéd ( amikor rajtam kívül nincs itthon senki és amikor elkészítem magamnak ) így néz ki. Szeretem az egyszerű és egynemű ételeket, ezért is érdekel a természetes vegán életmód és inspirálóan hatnak rám  a nyers étel receptek.

De vessük rá magunkat a salátára, mi minden került ma a tányérra? A piacról hazajött velem a kosaramban egy brokkoli, fél kiló spárga, egy csomó retek, pár szem lilahagyma... a kertben pedig megdézsmáltam az olasz saláta mix balkonládát, valamint a rukola erdőt. A snidling már virágba borult, abból is jutott a tányérra. És a borsó - csak a férjem meg ne lássa -, már megint a virágját és a kacsokat legelem... mint egy biológus tudálék, úgy ismételgeti: ... "A virágból lesz a termés. Ha lelegeled a virágot, nem lesz termés!"


Tavaszi tésztasaláta ( 4 személyre):
- 50 dkg zöld spárga
- zsenge karalábé
- 1 tk. kókuszzsír
- 25 dkg durum- vagy tönköly tészta 
- csomó retek
- kisebb lilahagyma
- egy marék apró vegyes saláta levél, borsó virág és hajtás opcionálisan...snidling virág lila lelkületű nőknek!
brokkolis magtejföl:
- 15 dkg brokkoli nyersen
- 1 csésze napraforgómag ( előre beáztatva )
- fél csésze víz, 
- citrom, pici só, 1 tk. méz
mustáros repceolajas öntet:
- 1/2 dl repceolaj
- 1 kk. magosmustár
- fél citrom leve, 
- csipet só, bors
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy nagy lábosban forralunk vizet, amibe teszünk sót és a tésztát kifőzzük benne. Leszűrjük és lecsöpögtetjük. A mustáros repceolajas öntet hozzávalóit egy kisebb üvegbe tesszük és jól összerázzuk, majd 2 evőkanálnyit a tésztára csorgatunk (nálam mindig van ilyen a hűtőben készen, így  most csak elegáns mozdulattal elővettem). A brokkolit apró rózsákra szedjük és alaposan megmossuk. Egy tölcséres mixerbe tesszük a magtejföl többi hozzávalójával egyetembe és krémesre turmixoljuk. A spárgával a szokott módon elbánunk ( letörjük a végét, mert a fás részt nem annyira szeretjük, de nem dobjuk ki, csak eltesszük a hűtőbe egy következő ételnél való felhasználásig ), pár szemet a hámozó segítségével vékony szeletekre vágunk, a többit pedig a serpenyőben felhevített kókuszzsírra dobjuk és pár percig pirítjuk. Nem érem be fűszerezés nélkül... füstölt paprikával és némi chilivel szórtam meg... de a spárgának önmagában is jó íze van. Miután a spárga elkészült, ugyanezen serpenyőben a gyufaszálra felvágott karalábét is lepirítjuk.. ne sajnáljuk a füstölt paprikát ;-) A retket megmossuk, negyedekbe vágjuk, a lilahagymát vékony szeletekre.
Amikor minden alkotóelem elkészült, egy nagy tálban a tésztát a pirított karalábéval, spárgával összekeverjük, valamint a retket és a lilahagymát is rászórjuk. A brokkolis öntetet már csak a tányérokra porciózás után kanalazzuk rá és a nyersen hagyott spárga szeleteket, saláta leveleket, virágokat szórjuk ízlésesen a tetejére. 




Május 7 éjfélig várom a colette.color@gmail.com levelesládámba a saláta receptekhez vezető linkeket... aztán már csak rajtam áll hogy milyen salátamix összefoglalót "gyúrok" össze belőlük.

2014. május 2., péntek

Áprilisi bőségtál

Hosszú évekig tartó kézműves vásározás belém véste a jeles napokat. Szent György kikelet ünnepét megannyiszor ünnepeltük munkával a szombathelyi skanzen kézműves vásárán. Régi szép emlékek. Erre inni enni kell! Aztán, hogy kedvenc szemüveges szakácsom csupa zöld levese ihletett meg jobban vagy gyermekkoromban a nagymama udvarán kutyult kora tavaszi gazleves, egyre megy?! 

Ismét terítettünk vendégeinknek, ahová a böjti időszak után, a Húsvét megújító erejével feltöltődve ültünk asztalhoz a Zöld Múzsa áprilisi bőségtála köré. A Szent György leves előtt opcionálisan választható volt a nyúli Cseri pincészet 2013-as Irsai Olivérjéből egy pohárka. Kortyolva a friss és zamatos nedüt, az alkalmi étterem nyugati tájolású szobájának ablakán betóduló napsugarak lecsukatták velünk szemünk és közben azaz édes érzés kerített hatalmába, mintha a békebeli traubi szóda buborékjai csiklandoznák orrunk nyálkahártyáját ;-) Teli találat egy kezdő bornak, köszönet az ajánlásért Gábornak.
    


Sorra jöttek a fogások. Leves mellé répa croassiant járt, majd következett az áprilisi bőségtál benne szintén a környékről, Nyalka-kishegy tövében termett zöld spárgával. Magtejfölre szórt pisztáciával, füstölt paprikás apró újkrumpli retekkel, lilahagymával, repceolajos öntettel valamint spenótos falafellel ( csicseriborsós golyók) ...aki folytatta a spontán rögtönzött borkóstolót, volt mit leöblíteni a Taschner rozéval. Az elmaradhatatlan ehető tányérba saláta torony került zsenge borsó hajtással, aminek szervírozásakor gyermek énem bújt ismét elő és úgy ütögettem a répa-cékla-alma összetevőkből "sütött" kis halmokat a formából, mint annak idején a homoktortát. Elérkeztünk a desszerthez is, ami nekem mindig a legizgalmasabb pontja az étkezésnek ... ilyenkor kiderül vagy beborul, mit sütöttem két álló napig. Szóval a vegán étkezés egy kényes pontja ez minden szempontból. Ne legyen benne se cukor, se tojás, se tej, se semmi ... biztosan nem véletlen, hogy éppen mindenmentes Nóri konyhájából inspirálódtam tésztailag és a húsvéti kuglófjának tésztáját négy kör alakú tortalapnak sütöttem meg. Krémnek kesudiós-datolyás masszát turmixoltam, a középső színes krémbe pedig tettem friss eperből agar-agar hozzáadásával felfőzött zselét. Alig várom, hogy beérkezzen a szabadföldi eper szezon, mert a torta ismétlésre vár extra epertartalommal. A vacsora sorát Hangyál Balázs Angelus-a koronázta... aminek ajánlójában ezt olvashatjuk: " aki ezt a bort megkóstolja, annak életét vidámmá teszi! ". Kívánhatnék e ennél többet egy vegán vacsora végére: Legyen így. Legyetek vendégeink máskor is! Aki pedig még nem próbálta, járjon utána... legközelebb május 17-én terítünk.


A kint és a bent kérdése április szeszélyén múlott ( végül bent lett belőle ). Kárpótlásként a vacsoraesten  a nap sugarai is tiszteletüket tették. Köszönjük ... ez így volt kerek!