2014. szeptember 24., szerda

SÜTŐTÖK szezON

Tavalyi sztori felmelegítve! ;-)

Két évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből: feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, mikor megsült és kihűlt elmajszoltuk. Az áttörés egy baráti vacsorán következett be, ahol a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még előtte nem ettem. A kicsit túlborsozott ám számomra nagyon szimpatikus állagú narancssárga pempőből kétszer is repetáztam. Hamar rájöttem, eddigi fantáziátlanságom oka az volt, hogy a sült tököt a'la natúr készítettem és nem gondolkodtam el a lehetséges fűszerezésein.

A sütőtök az újvilágból indult hódító útjára, Közép- és Dél-Amerikában az indiánok kedvenc eledele volt. A XVI. század óta ismerik  és termesztik hazánkban, ahol a legjobb ízű sütőtök Nagydoboz és környékéről valósi. Általában a kanadai változatot vásárolom a piacon, de az ominózus vacsorán folytatott beszélgetés felnyitotta szemem, léteznek egyéb zamatos fajták: ilyen például a japán hokkaido, aminek a héja is ehető sütés, főzés után.

Szeptembertől kezdődik az égőnarancs színű tökszezon, a piaci standokat ellepik a különféle izgalmas formák, mi pedig újabb recepteket próbálhatunk ki. Első lépésként azt tanácsolom, a sütni való szeleteket locsoljuk meg pár evőkanál olívaolajjal, nyomjunk rá egy kis fokhagymát és enyhén sózzuk, borsozzuk. Ha még néhány szál zöld rozmaring ágat vagy friss kakukkfüvet is teszünk a tökgerezdek mellé, új dimenziók nyílnak.

Az így elkészített sütőtököt rögtön tovább is gondolhatjuk. Tíz perc leforgása alatt készíthetünk belőle zsályás sütőtök pástétomot, aminek a legfőbb előnye a bolti kenyérre valókkal szemben, pontosan tudhatjuk, mi került bele. 



Zsályás sütőtök pástétom:
- 4-5 szelet sült sütőtök
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj
- 1 tk. dijoni mustár
- 5 dkg tökmag
- 4-5 friss zsályalevél
- só, bors ízlés szerint
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A vöröshagymát és a fokhagymát víz és olívaolaj elegyén megpároljuk. A tökmagot teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, majd egy késes aprítóba durvára vágjuk. A párolt hagymát, a sült tökök belsejét. a mustárt  és a fűszereket is a robotgépbe öntjük és rusztikus állagúra turmixoljuk. Pirított kenyéren tálaljuk. Morzsolhatunk a tetejére feta sajtot és meglocsolhatjuk tökmagolajjal is. Friss salátát mindig fogyasszunk melléje. Tiszta üvegbe töltve néhány napig hűtőszekrényben eláll.


A tökös krémleveseknek számtalan fajtája ismert. Klasszikus franciás fűszerkombó a só, fehérbors, szerecsendió tejszínnel. Ha édesre vesszük a figurát, akkor fahéjat, szegfűszeget, vaníliát és kardamomot használjunk ízlés szerint. Személyes kedvencem az indiai fűszerezésű változat amibe a gyömbér, koriander és kurkumán túl a chili fokozza a fűtőértéket és a vöröslencse teszi még táplálóbbá. 


Indiai sütőtök krémleves:
- kisebb kanadai sütőtök ( 1-1.5 kg )
- közepes fej vöröshagyma
- 10 dkg vöröslencse
- 2 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj
- 2-3 cm-es friss gyömbér reszelve 
- 1 kk. őrölt koriander
- 1 kk. kurkuma
- chili ízlés szerint
- 1 dl kókuszkrém vagy 3 dl kókusztej
- 1 ek. vegamix
- só ízlés szerint
- tálaláskor pirított tökmag vagy friss koriander levél

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A sütőtököt lehéjazzuk és kivájjuk a magját, majd kockákra vágjuk, a hagymát is felaprítjuk. A vöröslencsét megmossuk ( áztatni nem kell ). Egy nagyobb lábosba feltesszük a zsiradékot és a hagymát üvegesre pároljuk. Ráreszeljük a gyömbért és állandó keverés mellett tovább pirítjuk. Jöhetnek a porfűszerek sorjában: koriander, kurkuma és ízlés szerinti chili. Két perc pirítás után ráöntjük a kockára vágott tököt és a megmosott vöröslencsét, majd annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Beleszórjuk a sót és a vegamixet a főzővízbe. Kb. 15-20 percig főzzük, míg a tök és a lencse megpuhul. Ezután tölcséres turmixszal vagy botmixerrel krémesítjük és a kókusztejjel felforraljuk mégegyszer. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Ezzel vagy frissen vágott koriander levéllel tálaljuk.

Igaz a kerti partik ideje lassan lejár, de az őszi-téli időszakban is grillezhetünk zöldségeket a konyhai sütőben. A következő recept lehet akár a krémlevesünk feltétje, de ha készítünk hozzá köretet, mártást, könnyed vacsoraként vagy főétel gyanánt is megállja helyét. 



10-15 darab fűszeres zöldség saslik hozzávalói: 
- 3-4 szelet nyers sütőtök
- 1 kisebb karalábé
- 1 közepes sárgarépa
- 1 kápia paprika
- 5  dkg zöldbab

Páclé: 
- 0.5 dl olívaolaj
- 1 ek. mustár
- 1 ek. szójaszósz
- 2-3  gerezd fokhagyma
- citrombors, só, opcionálisan őrölt koriander és római kömény

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az sütőtök és karalábé kerek szeleteit vágjuk cikkelyekre. ( Megjegyzés: a sütőtököt 1,5 cm, míg a karalábét 1 cm vastagra szeljük fel, mert nem egyformán puhulnak ). A répát vékony karikákra,  a kápia paprikát kisebb kockákra, míg a zöldbabot  3-4 cm-es darabokra aprítsuk. A darabolás mondhatnám gyerekjáték, a zöldségek  saslik pálcikára való felszúrása azonban férfi munka. Itt az ideje bevonni párunkat az ételkészítésbe. A pácot összekeverjük, ecset segítségével bekenjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztassuk. 200 fokon süssük addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Még 10 perc grill funkció és már tálalhatjuk is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése