Nincs időd főzni?

Hála a tavasznak, akad bőven tennivaló. A kert várja, hogy magokat dugjunk földjébe. A nőtársadalom is beindul egy-egy csini tavaszi-nyári táska nyomába... röviden: akad  a textilfronton is munka. Ha nagyon benne vagyok alkotói folyamatokban, akkor igazából nem feltétlen kongatnak ebédre délben, beérem egyszerű dolgokkal, de előfordul, hogy a legsürgetőbb munka közepén jön rám  a főzhetnék. Szoktam engedni a csábításnak, de biztos, ami biztos Jamie Oliver után szabadon lassan kezdem kidolgozni a tíz perces ebédeket, amire nagy eséllyel pályázok. A helyzet ugyanis szerencsés a vega/vegán vonalon ( kell ezek helyett egy új szó, nincs mese! ), a zöldségféle nem csak főve, félig főve is kiváló, sőt mi több, jobb! És ott van még azaz opció, hogy nem is kell mindet megfőzni. Rég gyakorlom azt  a módszert, hogy az ételben lévő hozzávalók közül kiválasztok egyet-kettőt...fantázia dolga. Ezeket míg a főtt étel készül félreteszem nyersen, vagy jellegéből fakadóan blansírozom/párolom. Ha fondorlatos módon lecsaljuk az előkészítési időt ( azért ez a vegán konyhában sokszor órákban mérhető, ha csak az áztatásokra gondolok ), mint ahogy a fent említett tévés szakács sem mosott meg műsorában egyetlen alanyt sem :-), akkor szerintem indulhat a műsor. A tíz percnél időigényesebb részeket majd kivágjuk belőle. Komolyra fordítva a szót, ez az olasz paradicsomos kölesgombóc a köles főzési idejét leszámolva ( bár az sem sokkal több, mint tíz perc ) tényleg nem tartott tovább. Ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy az otthona a munkahelye, holnap ne tétovázzon, a recept arra vár, másoknál is a tányéron végezze.

Zsályás paradicsomos kölesgombóc:

- egy bögre főtt köles ( főzővíz aránya 3:1 )
- 2 ek. olivaolaj+ pici víz
- közepes fej fehér hagyma
- egy kápia paprika
- két szál sárgarépa
- újhagyma a díszítéshez
- pár szem friss zsálya levél ( a hangsúly a frissen van)
- 2 dl darabos paradicsompüré
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só, kömény, oregano, bazsalikom a fűszerezéshez...és én mindig teszek hozzá egy kanál barna cukrot, mert ha sós, akkor is kell bele egy kis édes 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A hagymát félkarikákra, a kápia paprikát apró kockákra, a répát pedig hajszálvékony karikákra vágjuk, a fokhagymát átküldjük a fokhagymanyomón...és ugyanebben a sorrendbe a serpenyőbe dobjuk az összetevőket. Pár percig pároljuk, nem várjuk meg, hogy a répa megpuhuljon. Közben fűszerezzük porfűszerekkel ( oregano, bazsalikom, só, cukor, őrölt kömény ), majd ráöntjük a paradicsomszószt és az egytálételünket összemelegítjük. A megfőtt kölesből vizes kézzel kicsi golyókat formázunk és a forró olaszos mártásba hempergetjük. Újhagymával, friss salátalevelekkel, csírával és zsálya levelekkel tálalhatjuk. Ehhez használj stopperórát, ne a futáshoz!  

Olasz, magyar, indiai összefonódás

Kísérleti konyha zajlik, van egy irány ami nagyon izgat a színes és ízes tészták, pizza tészták... tudjátok minden ami színes és kerek.  Bevallom magam is szeretem őket, lemondani róluk nagyobb fájdalom lenne mint ahogy kávéról, cukorról, édességekről lemondtam játszi könnyedséggel és ha a rendszeres mozgás útját el nem hagyom ( most rajta vagyok nagyon ), akkor meg is ehetem őket, és a családom sem fog otthonról elkergetni éheztetés vádjával;-) Keresem azokat a találkozási pontokat, ahol az ízlésem és a négy fiú ízlése összeér, és bizony ez mindenképpen valahol a tésztafélék családjában keresendő. A sokat emlegetett  krumplistésztát,  azt nem szeretném többé a tányérunkon látni, nálam az ehhez hasonlatos kombinációk a főbűnös kategóriába sorolandók. A pizzával viszont terveim vannak, és kezd alakulni egy egészen szimpatikus vonal ( pár próbálkozáson túl vagyok ), amikor nem a klasszikus feltétek kerülnek az alapra, és nem is a szokványos elrendezésben. A pizza tésztán igazából eddig nem sokat változtattam, ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy gyúrtam rutin szerűen legfeljebb a lisztet cseréltem ki teljes kiőrlésű tönköly lisztre, olykor az apró lépések is díjazandók. Tudom, hogy sokaknak sajt  nélkül a pizza, az már nem is nevezhető talán annak, de maradnék ennél a populáris elnevezésnél, még ha a sajtot le is hagyom róla, mert a családom figyelmét ilyen kegyes hazugságokkal  el lehet terelni és ha azt mondom nekik, hogy pizza lesz, akkor bármilyen formában tálalom, mindenki örül, legfeljebb kicsit furcsa ábrázatot vág elsőre.

Tehát színes tészta. Elsőnek a pirosat próbáltam cékla levével , itt leginkább a színre gyúrtam és az ízen nem változtattam, maradt a kömény, só, bazsalikom, oregáno elegye. Lévén Valentin -nap közelgett, apró szív alakú szendvicsek lettek belőle, a pír pedig mindenkit elkápráztatott. A kisfiam használja mindenre ezt a kifejezést: "-Anya ez káprázatos lett!"  Megdicséri, még azt is, amit meg sem kóstol. Igazi gavallér Mihály vére van, rászolgál a nevére;-) Édes, nem?  

Miért is ne akkor jött rám az újabb színezés, amikor totális kongó ürességet találtam a hűtőben ( gyakori így péntek délutánra ). Azért a fagyasztóban volt még sok petrezselyem, milyen unalmas, mondhatod rá. Életem legjobb petrezselyem pestója lett belőle. Sajtot kihagytam, de sajnálom, hogy nem olvastam el előbb ezt a receptet,  a dióval jól hangzik a zöld levél. Az egyik tésztába ezt gyúrtam, maradt az olaszos fűszerezés...

Volt kis tálkányi maradék a kedvenc pritaminpaprikás krémből, egy másik adag tésztát ezzel dagasztottam be, őt magyaros jelzővel illettem, és biztató lazacos színe lett. Ezzel sem volt senkinek gondja.

A harmadik, a szívemnek kedves indiai kömény-kurkuma-koriander íz- és színvilág, egy csodálatos meleg sárga tónus, ezt tudom az otthoniakkal legkevésbé megetetni. 

Most a tésztákból nem pizzát sütöttem (de lesz ezirányú folytatás ), eszembe jutott egy trükkös fordulat, hogyan szoktassam őket az új ízekhez, fonatokkal leptem meg őket, kivettem kezükből a választás  lehetőségét. Eszi vagy nem eszi? Más kérdés nem maradt;-) Így aztán tolták befelé az olasz, magyar, indiai összefonódást...