Álítólag a világ legjobb citromtortája

Úgy kezdődött, hogy az asztalon heverő régebbi Stahl magazinban rábökött Domi egy tortára: Tarte au citron. Én még sosem sütöttem ilyet és vegán szemmel olvasva a hat tojáson fennakadtam! Nem tudom mi ez nálam, de ha egy sütiben egy-két tojásnál több van, akkor az rögtön szemet szúr és életbe lép a  tojásaverzió. Egyébként a  cikk a Bistro 181 helyről szólt, és egy kis utána olvasással oda jutottam,  elkéstem az itt vacsorázással, mert azóta tulajdonos és névváltás is történt az említett helyen. Provance hallatán levendula mezőket láttam magam előtt és a tavaly Kisnyalkán ajándékba kapott  Lekvárosházas levendulás-citromos keksz ízét éreztem újra a számban. 

Nos a Világ Legjobb Citromtortája biztosan az is ( így nagybetűkkel írva ), nem venném el tőle a címet... bár ki tudja ki akasztotta a nyakába. Az élményt nem, de az inspirálódást mindenképpen neki köszönhetem. Az averzió fellépése nyomán ugyanis az van, hogy az a része a sütinek, amivel ellenérzésem támad, nem sikerül... egyszerűen nem olyan az állag, amit elképzelek róla, viszont rögtön támadnak ötleteim, nem is egy, hogy miképpen változtatnám meg. Ami nagyon tetszik és bevált, az a reszelt citrom héjas porcukor, biztos másnak nem újdonság, nekem az volt. Tovább vittem a gondolatot és a reszelt citrom mellé levendula virágokat is kevertem, így őröltem meg a nádcukrot. Fenomenális! 

A recept alaptészta jó, tejben-vajban fürösztöttem a citromhéjat + a levendulát.  A krém pedig  újraértelmezésre vár... mondjuk egy vegán, akár sütés nélküli variáció? Hm? Mára teljesen mást terveztem, mert megérkezett az első meggy szállítmány, de valahogy időt kerítünk egy új levendulás-citromos krémre, mondjuk hat tojás nélkül. Ez a tejszínhabbal betakart példányt pedig felejtsük el, azért idetettem emlékeztetőnek,  milyen volt életem első citromtortácskája, a fiúknak ízlett és ez is valami!

Zöld Múzsák

Itt mostanában nem lesz varrós bejegyzés, ez most már nyilvánvalóan látszik. Agy- és időkapacitásomat teljes egészében kitöltik a zöldségek és naponta többször eszembe jut a két évvel ezelőtti Kisnyalka majoros éjszakába nyúló beszélgetés Anikóval... ahol elhangzott a számból először a bűvös szó: vegán szakács szeretnék lenni!;-) A  RESTAURANT DAY  keretében egy napra megvalósulni látszik és mivel játszani egyedül  unalmas kerestem egy társat  hozzá: olyat valakit aki a zöldségeket szereti, a vegán életmód terjesztését a szívügyének tartja és nem mellesleg remekül főz. Ismeretségünk alig egy hetes, de amikor a dolgok felpörögnek észrevettem az időtényező semmit nem számít. Györgyivel fogunk három fogásos menüt készíteni kizárólag növényi alapanyagokból és az éttermes játék úgy teljes, ha vendégek is jönnek: minden nyitott szívű erre járót szívesen látunk! Gyertek, foglaljatok asztalt a Zöld Múzsák kertjében!

Folyékony waldorf saláta

A zöldséGurunak egyetlen reális célja van...  több is lenne, de erre az  egyre van hiteles jogosítványa:  lelkesítő szócső, ami  konyhai kísérletekre hív, hogy változatosabb, természetesebb és egészségesebb legyen az asztalra tett étel. Nem kínál recepteket, ennek pedig azon egyszerű oka van, hogy szinte soha nem használok semmilyen mérőedényt, gondolatformán adagolom az összetevőket, kóstolok közben, úgy alakítom az ételt saját ízlésemre.  Ha mégis írok  receptet, azt utólag próbálom modellezni a kész ételből visszafelé... de ez nekem nem annyira furcsa, hogy visszafelé működöm;-)

Waldorf saláta, ezt a labdát dobtam fel. Szeretem azt a játékot, amikor felmerül egy mindenki által jól ismert étel, olyan, aminek ízvilága  mondjuk százból kilencvenkilenc embernek ismerős  és ezt az ételt olyan formán alakítjuk át, hogy annak állaga a felismerhetetlenségig megváltozzon, de az ízében az eredetihez hasonlatos legyen. Dél körül indultam a városból, ez 7 km bicózás hazáig, ahogy fogytak a kilométerek egyre éhesebb lettem.  Tekertem a bicikli pedálját, közben mozgattam agytekervényeimet. Hazaérve két variációt próbáltam ki. Az egyik egy krémleves lett, nagyjából a waldorf saláta három fő összetevőjéből: zeller, alma, dió... pici édesítő, növényi tej, citromlé, citrombors hozzáadásával. A diszítésként garantáltan vegyszer- és kipufogógáz mentes területről szedett ibolya szirmokat szórtam a tetejére.

A másik kísérletben ugyanezeket az összetevőket lereszeltem, a diót durvára vágva és megpirítva adtam a masszához, valamint zsiradék gyanánt egy evőkanál pálmazsírt adagoltam és fele-fele arányban  apró szemű zabpehellyel és zabliszttel kevertem össze ( ízlés szerint lehet édesíteni ).Vizes kézzel golyókat formáztam belőle és egy villa segítségével kicsit kilapítottam őket a tepsibe. Ezután a pogácsákat 20-25 percig sütöttem kis lángon. 

A levest legközelebb markánsabban ízesíteném... fogyasztása után hiányérzetem támadt. Ti mit tennétek bele fűszerként? Az almás-zelleres zabfalatkák viszont kitűnő ízharmónia, próbáljátok ki ti is!

Ha már nem bírod szuflával...

...jöhet egy kis szuflé. Megvan a napi kilométerem, bicajjal megyek mindenhová, a gyerekkel meg busszal és gyalog... + ráadásképpen futok. Nem szenvedek kilométerhiányban. Hazafelé tekerve Győrből,  nyomom a pedált közben fejben főzök. Mire hazaérek teljesen összeáll a menü, és a biciklin végzett előmunkálatok hatékonyabbá teszik a konyhai folyamatokat. Egy dolgot kellene már csak technikailag megoldani:  valaki  konyhakésszé tehetné a hozzávalókat, amire betolom  a kapun a kerékpárt, de maradjunk a valóság terepén;-)

Kedvenc szemüveges szakácsomtól láttam először egy cukkinis szuflét, amit tyúkállománya legelső tojásából készített. Azóta már többször kipróbáltam sikerrel. Ez nem kimondottan egy vega kaja, de a vegetáriánus szekcióba beleilleszthető... és mivel a szuflé állagát a tojás, és a belőle felvert fehérjehab adja, így nehéz is volna ezt más úton elérni.

Medvehagymáztunk vasárnap... már nem sok van a szedett mennyiségből. Nia barátnőm tudott egy rejtekhelyet a hozzájuk közel eső erdőben, nagyon óvatosan szedtük,  kiokosított, hogy egy tőn két levél nő, és akkor nem okozunk kárt, ha csak az egyiket csípjük le a tőröl, a másik marad.  Időnk volt bőven... nekem szokás szerint a szám gyorsabban járt, mint a kezem, de azt hiszem minden tekintetben körültekintők voltunk és nem irtottuk ki, sem taroltuk le az aljnövényzetet.

A szuflé, azaz felfújt medvehagymás szellemben készült, felhasználva némi karfiolt, pálmazsírt, rizstejet, kukoricalisztet, fűszereket és két szem  házi tojást. Jahhh, a színe nem pusztán a házi tojástól ilyen sárga, kurkumával rásegítettem egy kicsit... mert nem csak étvágyjavító hatása van ennek a fűszernek, hanem hangulatjavító is. Az elkészítés hagyományos módját itt találjátok, nem tettem vele mást, mint a tejterméket, lisztet megreformáltam, de ki-ki kedve szerint kísérletezhet vele, szerintem elrontani nem lehet, legfeljebb nem jön fel olyan szép púposra, mint némelyik ételfotón, vagy csak előbb fotózták, mint hogy összecsoffadt, ahogy az enyém is tette kihűlés közben. Mindez azonban pusztán esztétika, az íz élvezetét nem befolyásolja.

Sültek a sütőben a puffancsok, amikor csöngettek... Nia állt a kapuban,  ( nem volt megbeszélve ) a medvevadászaton a kocsijában felejtettük a fapuskánkat;-) Minden jó, ha a vége jó... együtt szedtük, együtt is ettük a medvehagymát. Jó étvágyat!

G pont?

Élvezetek a konyhában...  egy új G pont születése, írja Judit barátnőm és azt hiszem nem áll messze az igazságtól:-) ZöldséGuru valóban egy kéjenc, aki sorra halmozza az élvezeteket. Perverz módon vonzódik minden színes zöldséghez. Az ételek állagában is jöhet bármi:  lágyan- selymesen- krémesen vonzó mellé kemény- roppanós- rágcsálnivaló. Ez a grissini - nevezhetjük ropogós rudacskának-   pikáns zöldborsó krémbe mártogatva, tunkolva maga a gyönyör, kérem:-) Aki nem hiszi, próbálja ki!

Végre tavasz, remélem nem kiabálom el! A kertben még semmi érdemleges nem történt a részünkről, most kezdjük a zsebkendőnyi szegletünk művelését, aztán a nyáron pályázhatunk majd a "kicsi kert, sok zöldség"címre. A tavalyi zöldborsó, újhagyma, sárgarépa, paprika, paradicsom, uborka termésünk sikerén felbuzdulva ugyanis lesznek újabb próbálkozásaink... Az évelő petrezselyem és a metélőhagyma csodásan zöldellik, szinte nincs nap, mikor ne hoznék belőlük a konyhába egy maréknyit, mint ahogy látszik, a grissini tésztájába is aprítottam a snidlingből jócskán. 

Grissini készült 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből, két-három evőkanál olvasztott pálmazsír, valamint fűszerek ( kömény, só, bazsalikom ) hozzáadásával és az apróra vágott metélőhagymával. Fél kocka ( 2.5 dkg ) élesztőt langyos vízben felfuttattam, mindezekből tésztát dagasztottam, majd fél óra kelesztés után centi vastag rudacskákat formáztam, jó hosszúakat, ha lehet.

Míg sülnek a sütőben a ropogós rudak, addig egy kanálnyi pálmazsíron megfonnyasztok egy vöröshagymát ( rendszerint póréhagymát használok helyette, valahogy szelídebb íze van ), és rádobom a fagyasztott borsót párolódni. Mikor a borsó megpuhult, összeturmixolom az egészet sűrű krémmé. Adok hozzá fűszereket a són, borson kívül koriandert szinte kötelezően és ha van kéznél egy pár szem friss menta levél, az nagyon pikánssá teszi. Egy gyors tányér diszítés póréhagyma karikákkal és friss paradicsommal, aztán kezdődhet a gyönyörfokozó mártogatósdi. Ennél egyszerűbb kaja tán nincs is, de most, hogy a képekre nézek: - milyen sokszor eszem a zöld-piros színkombót? Nahát?!

Olasz, magyar, indiai összefonódás

Kísérleti konyha zajlik, van egy irány ami nagyon izgat a színes és ízes tészták, pizza tészták... tudjátok minden ami színes és kerek.  Bevallom magam is szeretem őket, lemondani róluk nagyobb fájdalom lenne mint ahogy kávéról, cukorról, édességekről lemondtam játszi könnyedséggel és ha a rendszeres mozgás útját el nem hagyom ( most rajta vagyok nagyon ), akkor meg is ehetem őket, és a családom sem fog otthonról elkergetni éheztetés vádjával;-) Keresem azokat a találkozási pontokat, ahol az ízlésem és a négy fiú ízlése összeér, és bizony ez mindenképpen valahol a tésztafélék családjában keresendő. A sokat emlegetett  krumplistésztát,  azt nem szeretném többé a tányérunkon látni, nálam az ehhez hasonlatos kombinációk a főbűnös kategóriába sorolandók. A pizzával viszont terveim vannak, és kezd alakulni egy egészen szimpatikus vonal ( pár próbálkozáson túl vagyok ), amikor nem a klasszikus feltétek kerülnek az alapra, és nem is a szokványos elrendezésben. A pizza tésztán igazából eddig nem sokat változtattam, ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy gyúrtam rutin szerűen legfeljebb a lisztet cseréltem ki teljes kiőrlésű tönköly lisztre, olykor az apró lépések is díjazandók. Tudom, hogy sokaknak sajt  nélkül a pizza, az már nem is nevezhető talán annak, de maradnék ennél a populáris elnevezésnél, még ha a sajtot le is hagyom róla, mert a családom figyelmét ilyen kegyes hazugságokkal  el lehet terelni és ha azt mondom nekik, hogy pizza lesz, akkor bármilyen formában tálalom, mindenki örül, legfeljebb kicsit furcsa ábrázatot vág elsőre.

Tehát színes tészta. Elsőnek a pirosat próbáltam cékla levével , itt leginkább a színre gyúrtam és az ízen nem változtattam, maradt a kömény, só, bazsalikom, oregáno elegye. Lévén Valentin -nap közelgett, apró szív alakú szendvicsek lettek belőle, a pír pedig mindenkit elkápráztatott. A kisfiam használja mindenre ezt a kifejezést: "-Anya ez káprázatos lett!"  Megdicséri, még azt is, amit meg sem kóstol. Igazi gavallér Mihály vére van, rászolgál a nevére;-) Édes, nem?  

Miért is ne akkor jött rám az újabb színezés, amikor totális kongó ürességet találtam a hűtőben ( gyakori így péntek délutánra ). Azért a fagyasztóban volt még sok petrezselyem, milyen unalmas, mondhatod rá. Életem legjobb petrezselyem pestója lett belőle. Sajtot kihagytam, de sajnálom, hogy nem olvastam el előbb ezt a receptet,  a dióval jól hangzik a zöld levél. Az egyik tésztába ezt gyúrtam, maradt az olaszos fűszerezés...

Volt kis tálkányi maradék a kedvenc pritaminpaprikás krémből, egy másik adag tésztát ezzel dagasztottam be, őt magyaros jelzővel illettem, és biztató lazacos színe lett. Ezzel sem volt senkinek gondja.

A harmadik, a szívemnek kedves indiai kömény-kurkuma-koriander íz- és színvilág, egy csodálatos meleg sárga tónus, ezt tudom az otthoniakkal legkevésbé megetetni. 

Most a tésztákból nem pizzát sütöttem (de lesz ezirányú folytatás ), eszembe jutott egy trükkös fordulat, hogyan szoktassam őket az új ízekhez, fonatokkal leptem meg őket, kivettem kezükből a választás  lehetőségét. Eszi vagy nem eszi? Más kérdés nem maradt;-) Így aztán tolták befelé az olasz, magyar, indiai összefonódást... 

Na ne mááár!

Még egy kicsit cifráztam is, mikor reggel kinéztem az ablakon, szakadt a hó ( ismét ). A szobából kifelé nézve részemről tök mindegy, hogy esik-e  vagy nem, de valahogy mostanában éppen azokra a napokra osztják odafenntről a legrosszabb időjárási lapokat, amikor egész napos autós ügyintézés van a naptáramba írva. Múltkor dacolva mindennel el is indultam és mint egy hős véghezvittem az előre tervezett programot, de ma reggel ennek ismétléséhez csepp erőt sem éreztem magamban. Itthon maradtam, de az elúszott program helyett nem volt B terv, így pár órába telt, mire kezdtem feltalálni magam... az út a konyhán keresztül vezetett. Duruzsolt a sparhelt, ami nem ( csak! )egyféle romantikus feeling miatt került a konyhánkba, sokkal inkább praktikus okokból, ez a fűtőberendezés is egyben. Magyaráznom talán nem szükséges, hogy itt vidéken a legkisebb lehetőséget is megragadja az ember fia/lánya, hogy lecsatlakozzon a gázművekről. Néhány éve egy kályhával indítottuk a leválást, tavaly ősszel a sparhelt vásárlása volt második lépésünk. Nem bántuk meg. Jó döntés volt. Reggel begyújtunk a sparheltbe, utána elkerülhetetlen, hogy ne kezdjek valamit sütni-főzni. Takaréktűzhely, ami akkor tölti be a szerepét, ha valóban élünk takarékos ajánlatával, azt kínálja: meleget adok de egyben süthetsz főzhetsz rajtam kedvedre. Formálja a szemléletemet, tanít takarékoskodni... ezt szeretem benne a legjobban. 

Ott találtam magam a hívogató tűzhely mellett, először feldobtam egy kis adag kuszkuszt, aminek főzéséhez a vas platni kiváló, de ugyanígy imádok rajta rizst és zabkását készíteni, mert a gázon volt, hogy elégettem, ez a sparheltnél elő nem fordult velem. Készítettem még pikáns cukkinis gombás ragut nagyjából tíz perc alatt. Egy kevés olajra póréhagymát és fokhagymát dobok a wokba, majd jöhet rá a felszeletelt gomba, egy szelet közepesen erős zöld paprika és pritaminpaprika apró kockákra vágva. Fűszernek himalája sót használok, szinte minden ételhez őrölt köményt és a legújabb felfedezésem a citrombors...újdonság ereje, most mindenbe ezt teszek;-) A cukkinit már csak akkor kevertem hozzá, amikor félrehúztam a tűzhelyen, maradjon valami roppanós is benne. Nagyon várom a nyarat, amikor  reményeim szerint nem fogom kívánni a meleg ételt, de ezekben a hidegekben egy ilyen fűszeres ragu lélekmelegítő is egyben. 

Az étkezéseimnél elmaradhatatlan a nyers saláta, most egy kisebb sárgarépát és egy darab paszternákot reszeltem le nagy lyukú reszelőn, apróra vágott petrezselyemmel. A pirított szotyi sós ételek mellé alap, nem kell belőle sokat enni, de egy maréknyi elég ahhoz hogy rágásra ösztönözzön. Az utolsó tálkában nagy kedvencem, már egyszer közzétettem a receptet, azóta kímélőbb készítési módot találtam ki, már csak a benne lévő hagymát pirítom le, és az összeturmixolt krémet nem főzöm fel mégegyszer. Értelemszerűen a sürítő anyagot ( zabpehely vagy zabliszt ) kihagyom belőle, a többi változatlan. Nagyjából mindig így rakom össze a főétkezést: gabona, főt/nyers zöldséggel és olajosmagokkal. Nekem ez jön be, a szervezetem ezt igényli, és roppant jól érzem magam tőle, órákig biztosítja az energiát. Kívánhatnék ennél többet egy ételtől?

á la colette

A tudás és bölcsességek mindig is annyit jelentettek számomra, amennyit hasznosítani tudtam, amit a mindennapok játszóterén élni tudtam belőlük. Szembejött a minap a szabadságról szóló, mindenki által jól ismert szlogen: ...nem attól vagyunk szabadok, hogy bármit megtehetünk, hanem attól, hogy nem kell megtennünk, amit nem akarunk. Hát ez szép, talán még igaz is, egészen addig lóg a levegőbe, a facebook oldalon, egy naplóbejegyzésben, amíg nem történik egy aprócska cselekedet, legyen az bármi, amikor is nemet mondok valamire, amire mindig is NEM volt a belső hang, intuitív módon ezt hallottam belülről, de kifogások gyártásával... talán... esetleg... majd ha... választ fabrikáltam belőle. Most pedig kimondom a tutit, kényszer, erőszak nélkül, csak úgy, mert mindig is ez volt a kérdésre a válasz: NEM.

Már tudjátok azt is, egy előző bejegyzésből, mire is mondtam nemet. Olyan évekre - amiket persze nem bánok, mert értelme mindig mindennek van, csak általában később derül ki róla, hogy mi is volt valójában - amikor totális ellenkezőjeként táplálkoztam, mint ami hangot magamban hallottam. Kérdezheted, mi a fene volt nekem ebben jó? Nyersebben;-), hogy lehettem ekkora hülye? Biztonságos volt, nem kellett konfrontálódni senkivel a környezetemben, egyedül magammal, de mivel az belül zajlik, senki nem látja, rejtve van a világ elő, nem is fájt senki másnak, csak nekem. Elértem a fájdalomküszöböm, nem vártam meg, hogy betegség formájában jöjjön a figyelmeztetés, elég volt annyi, hogy rosszul érezzem magam a bőrömben.

Nagy elhatározással indultam neki ennek az új életszakasznak: VEGA leszek. Elég volt egy hónap, hogy rájöjjek, nem fogalmaztam meg pontosan a célom. Nem leszek, sem vega, sem lakto-, sem ovo-vegetáriánus, se halat, vadat, s mi jó falatot nem evő, sem a legújabb irányzatok követője. Egyik sem, mert nem azért mondtam valamire nemet, hogy egy újabb kategóriába soroljam magam. Nem szeretnék dobozt, falakat, ketrecet... kapu nyílt számomra a gasztronómiára, az ízekre, természetesen nálam a figyelem központjában a gyümölcsök, zöldségek és gabonák hármasa áll, de nyitott vagyok bármire. Kreatív konyhát szeretnék magam körül, éppen olyat és úgy működőt, ahogy a műhelyszobában egy hangulatbonbont életre keltek. Úgy nyúlni a színes zöldségekhez, ahogy a gyapjúszálakhoz, és fűszerezni azt, ahogy a cérnák látszólagos kesze-kuszaságával teszem. A legfontosabb, hogy a konyhába a kiváncsiság vigyen és öröm forrása legyen a mindennapokban.  Erről a VEG COLETTE  útról szólnak mostanság képek, bejegyzések, ami az én utam. Megosztani azért tartom fontosnak, mert sosem tudhatjuk, hogy egy pozitív hír a másik ember életét mire inspirálja!

Tulipános pizza recepttel hamarosan jelentkezem, de csak ha érdekel benneteket!:-)

Narancshéjkabát és a többiek

A hétvégi kísérleti konyha középpontjában egy színes és kerek gyümölcs állt, kedvenc narancssárga!,  igazi téli vitaminbomba és persze elmaradhatatlanul gömbölyű, -"... minden fontos dolog kerek a világon : az égitestek , a Föld, amin állunk, és persze a legfontosabb ennivalók is..." ( idézet Mirtse Zsuzsa : Labdaváros lakói meséjéből )-, mert a mese valóság, és a valóság is egy mese;-) Nem kérdés, mi ez?

Letöltötte a középső fiam a VEG every day sorozat néhány részét a "szemüveges" szakácstól, a hétvégi kikapcsolódás teljes volt. Főztem, néztem, főztem, néztem, jegyzeteltem... akár egy nonstop főzősuli. A család meg kóstolt, aztán ette/nem ette, ki ki saját vérmérséklete szerint. Ugye azt már mondtam, hogy ha valamiben, akkor ebben a - nevezzük ezután Hugh után szabadon VEG étkezésnek-,  a férjem partner, bár egy kicsit firnyákos ízlelő bimbókkal bír. A nagyfiam mindenevő, hááát inkább nem írom ide, hogy is becézzük, mikor táplálkozásának  látványát élvezhetjük. A középső meglehetősen válogatós fajta, míg a legkisebb nagyjából három kaján kívül nem eszik meg mást. Mondanom sem kell ezután, hogy a  kísérleti VEG konyhám tálcáján a szabadság mellett tálalva a kihívás is! Izgalmas páros nem?

Szombat este kipróbáltam a narancs-répa egyveleget, amiben az is izgatott, hogy vajon valóban passzol e a színen kívül egymáshoz ez a két alkotóelem? Jelentem igen, azt hiszem nincs ezzel gond, mármint az összeférhetetlenséggel, a kivétel mindig erősíti a szabályt. Amit nem kellett volna beletenni az a mazsola volt, legalábbis a gyomrom ezt az üzenetet küldte és mivel több bátor jelentkező nem akadt kóstolására, így a visszajelzés elég egyoldalú. Minden nyersen, répa is, narancs is... kicsi mazsolával megszórva.

Vasárnap délután készült a következő narancs hozzávalójú étek, egy kenyér... ami inkább kalács a gyerekeim szerint. Receptet ezt találtam, tökéletes tészta, meglepően jól reagált az egy deka élesztőre, kicsit tartottam tőle, mi lesz belőle. Miután tíz perc leforgása után az utolsó morzsa is elfogyott, úgy, hogy egyik gyerek se szereti a mákosat, ezt mindenképpen a kísérletinél nagyobb mennyiségben szükséges ismételnem.

A mákos narancsos kenyérhez a legjobban a vaj íze passzolt, ameddig sült a sparheltben, nem bírtam magammal, és egy másik narancsból, egy szem almával fűszeres kencét forraltam össze. Nincs recept, amondó vagyok ezt ne próbáljátok ki ... a fűszereket elsokaltam, fahéj, szegfűszeg, gyömbér került bele, de a gyömbéren kívül mást nem éreztem, azt viszont nagyon. Abszolút indiai ízbomba, de csakis bevállalósoknak és maximális adag egy kiskanálnyi. Jahhh, természetesen cukor nélküli cucc, de elkeseredésemben, mikor kihűlt próbáltam mézzel elviselhetővé tenni... valamicskét javult tőle a helyzet, nem sokat.  

Ma reggel mindezt leöblítettem egy pohár frissen facsart narancslével, azt hiszem egyszerűségében és nagyszerűségében nálam ez a nyerő! Nálatok?

Öreganyáink titka

... dőljetek hátra a fotelban és hallgassátok Dr. Jánosik Zsuzsa bölcsességeit...



Öreganyáink tudománya from ikonosztaz on Vimeo.

Mindennapi kenyerem

Napok óta gondolkodom, legyek-e a gabonafélék védőügyvédje, hiszen nem kért meg rá senki. Perdöntő bizonyításra sincs szükség, evidens, hogy míg a zöldség tisztít, a gyümölcs frissít, addig a gabona adja táplálkozásunk gerincét... a hús és egyéb állatfajták nálam az alternatív kategóriába esik. Tudom a változatos diéták korát éljük, és ez nagyon jó, hogy ennyiféle tanács közül tudunk testhezállót találni, de amondó vagyok, hogy bármelyik alkalmazásakor a józan paraszti eszünket is tegyük oda az okosságok mellé megélni, megéri! Aztán a diéták nem tartanak örökké, felgyülemlett  bajok orvoslására fordított időszakok, most szándékosan nem írok fogyókúrát, mert nem mindenkinél a kilók szaporodásával jelentkezik az egészség  állapotának elvesztése. Sarkalatos kérdés, mi lesz a szénhidrát mentes diéta után - bennem a második hét végére felsejlett a kérdés? Visszajön-e a konyhámba a három legismertebb: liszt, rizs, krumpli - meglehetősen egysíkú -  szénhidrátforrás? Így a diétámat testre szabtam, és egy olyan fenntartható étkezési szokást szeretnék bevezetni, ami a mozgásigényem energiaigényét is fedezi, ez pedig számomra elképzelhetetlen gabonák ( tönkölybúza, zab, rozs, köles, stb. ) nélkül, melyek olajos magokkal ( telítetlen zsírsavakkal ) párosítva vetekszenek a húsfélék tápértékével, a rosttartalomban pedig magasan felette állnak.

Első lépésben a kenyerem szabtam kerekre;-), 

nekem ez az állag, íz és forma a bejövős.

Recipe: végy egy csésze teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztet, hozzá egy csésze dió darálon ledarált és kicsit előpirított napraforgó belet, adj hozzá egy kicsi sót és köményt ( de ízlésed szerint fűszerezheted ) és két-három evőkanálnyi olajat. Mindezeket egy keverőtálba morzsold össze, majd óvatosan csak annyi langyos vizet adjál hozzá aminek segítségével gyurmázható tésztát kapj. Sok kis golyóbist formázzál a tésztából, sodrófával nyújts őket kb. 10 cm-es körökké és sajtostallér sütőbe, vagy ha nincs, akkor gofri sütőben süsd meg őket ropogósra. Jó étvágyat!

... szóval minden ami színes és kerek... 

 ...és mitől lesz a kenyerem színes? 

Azt majd egy következő fejezetben elmesélem.